ipari termelés

Koronavírus: villámösszeomlás a kínai gazdaságban, 50 éve nem történt ilyen a világban

Koronavírus: villámösszeomlás a kínai gazdaságban, 50 éve nem történt ilyen a világban

Ami olykor a tőzsdéken, vagy a devizapiacokon történik meg, most a világ második legnagyobb gazdaságában zajlik: napok alatt gyakorlatilag összeomlott a gazdaság, a szénfogyasztás és az ipari termelés ugyanis február első felében 40-50%-kal zuhant, mindez pedig a februári globális ipari termelést is annyira megviseli, amire a 2008-2009-es válságot leszámítva fél évszázada nem volt példa – fogalmazza meg várakozásait a JPMorgan péntek délutáni átfogó anyaga. A befektetési bank szakértői bevallják, hogy ezzel együtt is mérsékelten optimisták, ugyanis arra számítanak, hogy amilyen gyorsan jött ez az összeomlás, olyan gyors lesz belőle a kilábalás is. Szerintük márciusra a kínai ipar lényegében helyreáll, és az év hátralévő részében az év eleji összeomlást is ledolgozza majd a gazdaság.

Kiderült, miért szakadt be a magyar ipar

Kiderült, miért szakadt be a magyar ipar

Decemberben az előző hónaphoz képest jelentősen, 3,8%-kal esett az ipari termelés volumene a szezonálisan igazított adatok szerint. A visszaesést a várkozásokkal ellentében nem a legnagyobb súlyt képviselő autóipar okozta, hanem a többi nagy ágazat.

A német gazdaságot is visszaveti a koronavírus-járvány

A német gazdaságot is visszaveti a koronavírus-járvány

A német ipari termelést és GDP-növekedést a többi euróövezeti országénál sokkal hátrányosabban érinti a kínai gazdasági növekedés visszaesése a vírusjárvány megfékezésére bevezetett korlátozások miatt - tájékoztatta közleményben az MTI-t csütörtökön a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.

Sinkó Ottó: a koronavírus miatt ellátási zavarok lehetnek a magyar gazdaságban is

Sinkó Ottó: a koronavírus miatt ellátási zavarok lehetnek a magyar gazdaságban is

A Vuhanból indult koronavírus-járvány már most komoly gazdasági károkat okozott, főképp Kínában, de mostanra a világ más pontjain is érezteti hatását a kínai termelés leállása. A Holdújév meghosszabbítása és a további munkaszüneti napok miatt elfogyhatnak a készletek, és nem érkeznek újabb szállítmányok Kínából. Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a Portfolio-nak kiemelte, hogy lassan már nincs olyan termék a világon, amelybe ne lenne kínai alkatrész. A mostani helyzet már azzal fenyeget, hogy szakadások lesznek az ellátási láncban, amelynek a hatása néhány héten belül Magyarországra is megérkezhet. A kínai kormány hamarosan választás elé áll: vagy a GDP-növekedést helyezi előtérbe (és dolgozni küldi az embereket) vagy a vírus megfékezését (és újabb korlátozó intézkedéseket vezet be).

Megugrott a kiskereskedelem és az ipar Kínában

A várakozásokat meghaladó ütemben nőtt tavaly decemberben az ipari termelés, és tovább élénkült a kiskereskedelmi forgalom Kínában - derül ki a kínai statisztikai hivatal pénteken kiadott jelentéseiből.

Vége a német ipar szenvedésének?

Vége a német ipar szenvedésének?

Kéthavi visszaesés után tavaly novemberben erőre kapott a német ipar, így az elemzők most bizakodnak, hogy a feldolgozóipar már elérhette a mélypontot, és a következő időszakban már stabilizálódik a termelés.

Fékezett karácsony előtt a magyar ipar

Fékezett karácsony előtt a magyar ipar

2019. novemberében az év egyik leglassabb éves növekedési ütemét produkálta a magyar ipar munkanappal kiigazítva, sőt havi alapon már második egymást követő hónapja csökkent a termelés – derült ki a KSH előzetes adataiból.

Magyar megyék sorsa került a nagy autóipari multik kezébe

Magyar megyék sorsa került a nagy autóipari multik kezébe

A világgazdasági válság óta eltelt időszakban hatalmasra nőtt a járműgyártás súlya Magyarországon. Miután a folyamat leginkább néhány megyére koncentrálódott, így van néhány része az országnak, ahol gyakorlatilag az autógyártás adja a gazdaság gerincét. Mindebből sokat profitált az ország, de mostanra óriási veszélyt is jelent: nem elég, hogy az autóeladások döcögnek, a szektor hatalmas átalakuláson mehet keresztül a következő években világszerte. Most térképeken mutatjuk be, mennyire kitett Magyarország a járműgyártásnak.

Magaslati szinteken a magyar ipar

Magaslati szinteken a magyar ipar

Októberben az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 0,4%-kal elmaradt az előző havitól. A kis visszaesést nem érdemes a német gazdaság átgyűrűző hatásaira fogni, hiszen a szeptemberi jelentős ugrás (+3,1%) után mostani kis korrekció egyáltalán nem töri meg a nöbvekvő trendet.

Tovább szenved a német gazdaság

Tovább szenved a német gazdaság

Októberben a német ipari termelés 1,7%-kal maradt el a szeptemberitől, így folytatódott a szektor lejtmenete. A tegnap megjelent gyenge gyáripari rendelések és múlt heti kiskereskedelmi adatok azt mutatják, hogy Németország a negyedik negyedévet is rosszul kezdte, így recesszióközeli állapotban maradt.

Nagyon nehéz év vár Németországra

Nagyon nehéz év vár Németországra

Idén Németország a recesszió szélén táncolt, és várhatóan jövőre sem lesz fényes a gazdasági helyzet az IW gazdaságkutató felmérése szerint.

Hat év után újra recesszióban a német feldolgozóipar

Hat év után újra recesszióban a német feldolgozóipar

A német feldolgozóipar 2019-ben várhatóan 4%-kal fog csökkenni, ami azt jelenti, hogy hat év után újra recesszióba került a német feldolgozóipar - írja a BDI. Az exportorientált német feldolgozóipart kifejezetten keményen sújtotta a globális gazdasági lassulás, a Brexitből adódó bizonytalanság és a kereskedelmi háborúk. Emiatt a német export a válság során tapasztalt, 2009-es szerény növekedési ütemet produkálta az idén.

Varga Mihály: jövőre újabb élénkítő lépések és katás szabályváltozások jönnek

Várhatóan a jövő év elején körvonalazódhatnak a szóba jöhető újabb gazdaságélénkítő lépések, azaz a második gazdaságvédelmi akcióterv elemei – jelezte a Magyar Nemzetnek Varga Mihály a minap közzétett 5%-os harmadik negyedéves GDP-adatot követően. Az egykulcsos szja csak 2021 körül kerülhet napirendre, a kata adónem körüli radikális javaslatokról pedig még egyeztet a tárca – jelezte a pénzügyminiszter.

1992 óta nem növekedett ilyen lassan Kína

1992 óta nem növekedett ilyen lassan Kína

A kínai GDP 6%-kal nőtt a harmadik negyedévben - írja a Kínai Statisztikai Hivatal. Az elemzők enyhén erősebb növekedést jósoltak, de ők is lassulást vártak, 6,1%-ra becsülték a harmadik negyedév növekedését az előző negyedévi 6,2% után. Ez az adat három évtizede a leggyengébbnek számít. A kereskeskedelmi háború egyre jobban érezteti hatását és a közgazdászok további lassulást is várnak a világ legnagyobb fejlődő országánál.

A nap ábrája: így szakadt el Magyarország Németországtól

A nap ábrája: így szakadt el Magyarország Németországtól

Az elmúlt egy év egyik fontos jelensége, hogy a német gazdaság lassulását egyáltalán nem követte a magyar, hiába kötődik ezer szálon hozzá. Ráadásul ez nem csak a belső tényezők, a felfűtött beruházási és fogyasztási aktivitásnak köszönhető, hanem az exportorienált ipari szektorunk is látványosan elszakadt a némettől.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.